A közjegyzőről

A közjegyző a jogszabály által meghatározott hatáskörében az állam igazságszolgáltató tevékenysége részeként jogszolgáltató hatósági tevékenységet végez, csak a törvénynek van alávetve, és nem utasítható.

A közjegyző eljárása során egyik félnek sem a képviselője, az ügyekben részrehajlás nélkül köteles közreműködni. A feleket a közjegyző a hatáskörébe utalt eljárásokkal kapcsolatban – a felek esélyegyenlőségének biztosításával – kioktatással segíti jogaik gyakorlásában és kötelességeik teljesítésében.

A törvény által közhitelességgel felruházott közjegyző a jogviták megelőzése érdekében a feleknek pártatlan jogi szolgáltatást nyújt. A közjegyzői kar jelmondata is magában foglalja minden közjegyző célját, a jog vita nélküli érvényesülésének mindenek előtti elősegítését.

A törvény által közhitelességgel felruházott közjegyző, a jogviták megelőzése érdekében a feleknek pártatlan jogi szolgáltatást nyújt.

dr_karandy_boglarka

Dr. Kárándy Boglárka

Jogi diplomámat 2007-ben szereztem a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. A jogi szakvizsgám letételéig, négy éven keresztül ügyvédjelöltként dolgoztam polgári jogi és cégjogi területen. A közjegyzői karba 2011 májusában kerültem közjegyzőhelyettesként, majd 2022 májusában kinevezést nyertem a Budaörs 1. számú székhelyre.

Tárgyalási szinten beszélek románul és angolul. Román nyelvből középfokú nyelvvizsgával rendelkezem, felsőfokú angol nyelvvizsgámat 2014 novemberében tettem le.

Kiemelt értéknek tartom a szakszerűséget, a precizitást és a megbízhatóságot, amelyek a közjegyzői hivatást is jellemzik.

Szakmai Publikáció

Házasság felbontása a közjegyző előtt a román jogban – Közjegyzők Közlönye, 2020/1. szám